Antik Enteriõr 2007-ben is

A 2007. év változást hozott az Antik Enteriõr életében. A leghangsúlyosabb változás rögtön az eddig jól bejáratott, megismert és elfogadott nevet érintette. Így lett az idén immár 14. születésnapját ünneplõ Antik Enteriõr Régiségkiállítás és Vásárból az új nevén elsõ születésnapját ülõ Budapest Art Fair antik és kortárs kiállítás és vásár.

Az elõzõ években Plug néven az Antik Enteriõrrel egy idõben, de a Mûcsarnok melletti sátorban került megrendezésre a kortárs kiállítás.

A helyszín idén is azonos. Az antik üzletek, galériák ezúttal is a Mûcsarnokban kapnak helyet, míg a kortárs mûvek kiállítói az ideiglenesen felállított sátorban lelnek otthonra. Vagyis a névváltás a tartalmat nem, csak a külsõségeket érintette, közös név alá hozta az antik és kortárs mûveket felvonultató kiállítást.

Úgy látszik a 2007-es év vége üzletünk, a Tallér Antikvitás számára a megújulások, változások, ünnepek örömét hordozza. Idén ugyanis már ötödik alkalommal veszünk részt a Mûcsarnokban megrendezendõ vásáron. Ez pedig már egy kisebb fajta jubileum. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is igyekszünk a megszokott és tõlünk elvárt magas színvonalon teljesíteni. Rengeteg különleges, érdekes és ritka mûtárggyal készülünk a november 22. és 25. között zajló, 2007-ben Budapest Art Fair (korábbi Antik Enteriõr) kiállítás és vásárra.

Ha teheti, keressen fel bennünket a Mûcsarnokban, a 18. számú standon. Szeretettel várjuk!

(Az üzlet a kiállítás hete alatt zárva tart!)